Környei Miklós
gitár, művészeti vezető
Bemutatkozás
„Egyetlen büszkeségem az a merész és fáradhatatlan próbálkozás, hogy a gitár titokzatos szépségét megmutassam, és számára a világ szeretetét nyerjem meg.” - André Segovia
Miklós a kottaolvasást már az általános iskola előtt elsajátította édesapja, Környei Miklós Pálnak köszönhetően. Két évig a szekszárdi Garay János Gimnázium matematika fakultációs osztályában tanult. Ezt követte négy esztendő a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium falai közt, ahol Szilvágyi Sándor növendéke volt. 2011-ben köztársasági ösztöndíjasként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Eötvös József osztályában.
Zeneakadémiai tanulmányai után három alkalommal is elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat (2013, 2014, 2015), valamint 2014-ben Junior Prima Díjat kapott zeneművészet kategóriában.
Nagy hangsúlyt fektet a kamarazenélésre, partnerei a legkülönfélébb hangszereken játszanak: hárfa, fuvola, klarinét, cselló, gitár, fagott, zongora, cimbalom és ének. Kamarazene professzorai Botvay Károly, Devich Sándor és Devich János voltak. 2010-ben jelent meg első lemeze „Chamber music for oboe & guitar” címmel, melyen Bartus Réka oboaművésszel hallható. 2014 nyarán vette fel az „Espanoleta” címet viselő, spanyol tematikájú lemezét. Karosi Bálint Hármasversenyét Szalai Andrással (cimbalomművész), Razvalyaeva Anasztáziával (hárfaművész) és az Anima Musicae Kamarazenekarral mutatták be és rögzítették a Hungarotonnál (2016).
Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja (Madrid, Briosco, Marosvásárhely, Bécs, Rust, Gorizia, Kutna Hora), rendszeresen koncertezik szólistaként és kamarazenészként itthon és külföldön.
A Zeneakadémia által indított tehetséggondozó program (2010/2011) egyik kiválasztottjaként legfontosabb céljának a klasszikus gitárzene népszerűsítését tartja.
Művészeti vezetője a fiatal zenészekből alakult Musiciens Libresnek.
"A klasszikus hangszer itt klasszikus fegyelemmel párosult. Előadása sokszínű és differenciált volt, a hangszer éneklő lehetőségét is megmutatta. Technikai gondok nélkül, szép hangon és ritmikusan játszik. Környei Miklós kiváló fiatal művész.” - Medveczky Ádám (Liszt-, Kossuth-díjas karmester)